A mechanikus billentyűzeteket egyre többen szeretik. Talán az egyik gyakorlati oka ennek a nagyobb távolságok két gomb között, ami a véletlen leütések számát csökkenti. Legalábbis az én motivációm ez volt, amikor megvettem a Hama uRage Exodus 900-at. Akkor még nem tudtam, hogy nem minden mechanikus billentyűzet hotswappes, vagyis nem mindegyikben cserélhetőek a billentyűzetek.
Egy napon jött az ötlet mi lenne, ha pár gombot valami más hangúra (színűre) cserélnék ezzel is jelezve mit nyomok meg. Az ötletet vásárlás követte majd szívás. Ekkor még nem tudtam, hogy a Hama-m nem hotswappes, így finom roncsolást követően jött a realizálás, hogy akkor forrasztópáka elő, és jöhet a csere hardcore verziója. Eközben már futott egy rendelésem egy ugyanilyen billentyűzetre, amit azonnal lemondtam. A billentyűzetem azóta köszöni jól van, kisebb műtét után a régi.
Ha már így alakult a sorsom, akkor kíváncsi lettem, hogy mennyi az az ár amitől hoptswappes billentyűt kapni, illetve ha már nem hotswappes, akkor mi az a minimum ár amit kifizetve megkapom ugyanezt az élményt. Ugyanis a nézegetés közben nem volt nehéz rájönnöm, hogy jóval kevesebb billentyűzet gyár létezhet, mint márka. Legalább két nagyságrenddel.
Billentyűzet elvárásom még mindig az ISO kiosztás (nagy L alakú enter) és teljes méret.
A legolcsóbb hotswappes amit találtam: Keychron K10 – 48.690 Ft

A legolcsóbb forrasztott gombos amit találtam: Rapture X-RAY Outemu Red – 16.690 Ft

Ez utóbbit megvettem, de csak egy próbagépelést végeztem rajta. Irodába szánom, oda biztosan jó lesz, mert elég keveset vagyok bent.
Összefoglalva
Bevallom gazdasági értelemben el lettem bizonyítva a 3x ár miatt. Ugyanis azt vélelmezem, hogy a drágább nem 3x jobb. A gépelést nem igazán érdekli, hogy a gomb cserélhető vagy sem, ha ugyanaz van a műanyag gomb alatt. Igen, mindkettő Outemu red. Billentyűhiba esetén kidobhatom vagy forraszthatok az olcsóbbnál. Az igazság az, hogy eddig sohasem billentyűhiba miatt cseréltem billentyűzetet, hanem kopás, mállás miatt. Ha ez a jövőben is így lesz, akkor biztosan nem éri meg a drágább billentyűzet, kivéve az egyéb indok, mint szerelem és presztízs. Ez pedig hardver esetén nem jellemző rám. Soha nem a jobbat keresem, hanem a jót, ami nekem jó, a szomszéd nem érdekel. Ez régi filozófiám, ami hozzájárul az elégedettség érzéséhez.